A macska háziasítása hosszú időt vett igénybe. Megszelídítése akkorra tehető, amikor az ember föladta a nomád életformát és letelepedett. A helyhez kötöttség a macska számára is kedvezőbb életfeltételeket teremtett. A macskát az ókori Egyiptomban - mintegy 2500 évvel időszámításunk előtt - istenként tisztelték. Egyiptom hatalmát a Nílus-völgyi területek termékenysége alapozta meg. A magtárakban tárolt szemes terményt a macska óvta a rágcsálóktól és az ott menedéket kereső kígyókat is ártalmatlanította. A házimacska eljutott a világ más tájaira is. Az ókori görögök és rómaiak az egyiptomiakhoz hasonlóan tisztelték. A keresztény egyház erőteljesen lépett fel ez ellen a pogány szokás ellen. Elterjedt az a hit, hogy az ördög és a boszorkányok a macska alakját öltik magukra. Emiatt a középkorban sok macskát égettek meg vagy pusztítottak el különféle módszerekkel. Mindez a patkányok és az egerek tömeges elszaporodásához vezetett, ezek az állatok pedig különféle járványos megbetegedéseket terjesztettek. Az egyház szándéka ellenére az emberek újra felismerték a macska áldásos tevékenységét. Ez megváltoztatta az emberek nézeteit, a macska tartása egyre természetesebbé vált. Sok uralkodó, pápa és bíboros kedvenc állata volt a macska (például a francia Richelieu bíboros 14 macskát tartott), népszerűsége egyre nőtt. Az első hosszú szőrű macskákat körülbelül a XVI. században hozták Európába a Közel-Keletről. Szaporodásuk emberi beavatkozás nélkül folyt. A múlt század végén kezdték el a szabványnak megfelelő állatok szándékos keresztezését és továbbtenyésztésre való kiválasztását. A tenyészállatok összehasonlítása és értékelése céljából különféle macskakiállításokat kezdtek rendezni. A világon az első kiállítást egy angol macskaklub - a National Cat Club - szervezte, ahol 170 nőstényt és kandúrt mutattak be. Nőtt az érdeklődők és a macskatenyésztők száma, akik újabb és újabb színváltozatokat és fajtákat tenyésztettek ki. E kedvenc állat képes viszonozni a gazdája szeretetét, ezért közelsége gazdagítja az ember érzelmi életét.