West Highland White Terrier

Hazánkba 1968-ban érkezett az elsõ west highland white terrier, az egyes törzskönyvi számon nyilvántartott Prince of Snow, Angliából. Az azóta eltelt három évtized alatt a fajta igen népszerûvé vált, már önálló westi klub is mûködik Magyarországon. E kis fehér terrier kedveltsége magától értetõdõ: a tetszetõs küllem vidám, kedves természettel párosul, a kis méret pedig ideális városi kedvenccé teszi a westit Apró testében azonban hatalmas szív dobog és rengeteg energia rejtõzik. Méretéhez képest nagyon erõs, nagyon kitartó, de beéri viszonylag kevés mozgással is, ha viszont hosszú kirándulásokhoz keresünk társat, a westi akkor sem hagy cserben minket, fáradhatatlanul kíséri gazdáját erdõn-mezõn. Különben is imádja az emberi társaságot, nagy mókamester, a gyerekekkel is kedves. õsei vadászösztönét azonban a mai napig hordozza, egy kis bátorságért, harciasságért nem kell a szomszédba mennie. Kiváló jelzõkutya. Türelemmel, szeretettel sok mindenre megtanítható, kiváló agility-kutya.

A westi marmagassága körülbelül 38 centiméter, súly általában 7-9 kilógramm közötti.

A west highland white terrier kitenyésztõjének Malcolm ezredest tartják, állítólag õ adta a fajtának a ma is használatos elnevezést, de saját bevallása szerint a tenyésztõi munka oroszlánrészét apja és nagyapja végezte. Az ezredesnek egész kennelre való fehér terriere volt, kiállításra 1900 táján vitte elõször kutyáit. A Malcolm-család az Argyllshire-i Poltalloch-ból származott. Egyébként Argyll hercegének uradalmában, Roseneathben is a Malcolm-féle típushoz hasonló kutyákat használtak, de itt persze roseneath terriernek hívták a kis fehér ebeket. A westit róka-, borz- és vidravadászatra használták, s azért lett fehér színû, hogy hajtás közben véletlenül se tudják összekeverni a vaddal és ezért tévedésbõl lelõni. A fajta kialakításához valószínûleg felhasználták a skót és a cairn terriert is. Korabeli festményeken egyébként sokszor szerepelnek kis fehér terrierek, mint például Sir Edwin Landseer „Büszkeség és szemtelenség” c. 1839-ben készült festményén is.

Miután 1904-ben megalakult a West Highland White Terrier Club, majd 1906-ban a Whwt Club of England, 1907-ben az Angol Kennel Klub is elismerte önálló fajtaként a westit A mai típus a második világháború óta állandósult. A háború után nagyon kevés kutya maradt, de szerencsére voltak megszállott tenyésztõk (pl. a Wolwey, Leal, Calunna kennel tulajdonosai), akiknek köszönhetõen tovább élt a fajta. Derek Tattersall szerint a háború végén állítólag egy Mentor nevû kutya volt az egyetlen fedezõkan, aki ráadásul félheréjû volt; ez magyarázat lehet a számtalan vonalban ma is elõbukkanó félheréjûségre. Az utóbbi évtizedek jelentõs tenyészetei közé tartozik Sue Thomson Ashgate kennele, de Dorothy és Ry Wilshaw Domaroy kennele is jelentõsen befolyásolta a közelmúlt tenyésztését. A híres Crufts kiállításon 1976-ban lett elõször westi a Best in Show, a Kathleen Newstead által tenyésztett Ch. Dianthus Buttons.

A westi a legtöbb kutyával ellentétben nem szabályosan vált szõrt, nem bizonyos idõközönként vedlik, hanem rendszeres trimmelés-sel szabadíthatjuk meg az elhalt szõrszálaktól és kerülhetjük el, hogy bundája hosszúra és bozontosra nõjön. Ha kutyánkkal rendszeresen akarunk kiállításokra járni, bízzuk a trimmelést szakképzett kutyakozmetikusra. Általában 10-12 hetente kell egy westit trimmelni, tehát a kölyökvásárlás elõtt ezt is számítsuk bele a tartási költségekbe. Érdemes a tenyésztõnél vagy a fajtaklubnál érdeklõdni, õk mindenképpen megfelelõ és hozzáértõ kozmetikust fognak ajánlani. Sokszor maga a tenyésztõ is vállal kozmetikát. Ha leendõ kiállítóként és tenyésztõként magunk kívánjuk felkészíteni kutyánkat, rengeteg idõt és energiát kell fordítani e “mûvészet” elsajátítására. Sokat kell gyakorolni, s idõvel egyre tökéletesebb eredményt érhetünk el. Egy jó bíró szeme elõl persze a legjobb trimmeléssel sem tudjuk elrejteni kutyánk hibáit, de ne feledjük: a kutya megjelenése is beleszámít az összhatásba.

Mivel a westi igen népszerû fajta, sokan csupán a pénz kedvéért fogtak bele szaporításába, így legyünk elõvigyázatosak a kölyökválasztásnál. Járjunk kiállításokra, nézzünk körül, ismerkedjünk a tenyésztõkkel. A kiállító-tenyésztõknél általában a leendõ kölyök anyját és apját is megtekinthetjük. Ez nagyon hasznos és ajánlott a külsõ és belsõ tulajdonságok miatt is, melyet leendõ kutyánk több-kevesebb mértékben örökölni ill. örökíteni fog (ha majd magunk is tenyészteni akarunk vele). Egy westi általában 12-15 évet is elélhet, így különösen fontos, hogy mindent alaposan átgondoljunk kölyökvásárlás elõtt, hiszen több mint egy évtizedig lesz a társunk. Ha ne adj isten valami miatt mégiscsak meg kell válnunk kutyánktól, forduljunk elõször a tenyésztõhöz, aki a kutyát kölyökárban visszavásárolja, vagy segít egy megbízható új tulajdonost keresni. Egy lelkiismeretes tenyésztõ már az adásvételi szerzõdésben is elõvásárlási jogot köt ki, ha a tulajdonos valamilyen okból megválna kutyájától, de legalábbis saját engedélyéhez köti a kutya harmadik személynek történõ eladását. Mindez annak érdekében történik, hogy a kölyök kizárólag felelõsségteljes kezekbe kerülhessen.